Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy megkaptuk az C kategóriás Kettes Fogathajtó Bajnokság Országos döntőjének rendezési, szervezési jogát. Igyekszünk zavartalan feltételeket és nagyszerű programot biztosítani 2015. október 10-én. Tovább…

Radányiné Lebics Mária, Elnök

Mint Zalalövő város polgármestere, szeretettel üdvözlöm Önöket azon alkalomból, hogy a mindannyiunk számára nagy jelentőségű fogathajtó verseny idejére létrehozott honlapot megtisztelték érdeklődésükkel. Tovább…

Pintér Antal, Polgármester

Tisztelettel köszöntöm a Zalalövő és Környéke Lovassport Egyesület nevében!

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy megkaptuk az C kategóriás Kettes Fogathajtó Bajnokság Országos döntőjének rendezési, szervezési jogát.

Igyekszünk minden versenyző, csapat, vezető számára zavartalan feltételeket, az érdeklődőknek pedig egy nagyszerű programot biztosítani 2015. október 10-én.

Két éve alakult egyesületünk célja, hogy ápolja a lovas hagyományokat, szervezze a lovas kultúra megőrzésével és terjesztésével összefüggő kulturális és sport programokat. A szabadidő hasznos és kulturált eltöltésére irányuló programok szervezése mellett fontos feladatunk a város és környéke lovas utánpótlásának nevelése, versenyek szervezése, lebonyolítása.

Lelkes tagságunk, támogatóink és Zalalövő és környéke (Zalacséb, Resznek, Becsvölgye) lakosságának közreműködésével eredményes időszakot tudhatunk magunk mögött.

A C kategóriás Kettes Fogathajtó Bajnokság kulturális programokkal színesített megyei fordulói –  népes dunántúli és határon túli résztvevőkkel – a  Zalalövői Zala Menti Napok programsorozatának jelentős és népszerű eseményeivé váltak.

Az izgalmas kombinált akadályhajtó versenyek is sok érdeklődőt vonzottak, és színesítették az elmúlt időszak programját, jelentősen hozzájárulva a fogat- és lovassport népszerűsítéséhez.

Idén már sikerrel szerveztünk meg egy Zala megyei B kategóriás díjugrató fordulót is, amellyel szintén hagyományt szeretnénk teremteni városunkban.

Versenyzőink eredményesen szerepeltek a megyei, a dunántúli és az országos versenyeken, és vitték-viszik hírét Zalalövőnek, egyesületünknek.

Az önkormányzattal és más civil szerveződésekkel karöltve azon dolgozunk, hogy alapszabályban meghatározott céljainkon túl aktív szerepet vállaljunk a közéletben, minél jobb programokat valósítsunk meg a magunk örömére és az itt élők, ide látogatók megelégedésére. Különös  figyelmet fordítunk a gyerekekre, akiknek minden alkalommal ingyenes programokat szervezünk.

Szeretettel várjuk az országos döntőre jogot szerzett versenyzőket, csapatokat, vezetőket, várunk minden érdeklődőt.

Jöjjenek, legyenek egy izgalmas, színvonalas verseny részvevői, látogassanak el hozzánk, találkozzanak az itt élő emberek jószívű vendégszeretetével, barátságával.

Zalalövő és ez a csodálatos környék várja Önöket.

Radányiné Lebics Mária
elnök

Tisztelt Látogatók, Vendégeink, Városunk Lakói!

Mint Zalalövő város polgármestere, szeretettel üdvözlöm Önöket azon alkalomból, hogy a mindannyiunk számára nagy jelentőségű fogathajtó verseny idejére létrehozott honlapot megtisztelték érdeklődésükkel.

Az ősi Salla késői lakójaként említem meg, hogy a római kor sem mellőzhette a rangos fogathajtó viadalokat. Gondoljunk csak a világhírű többszörös Oscar-díjas film, a Ben Húr mindenki által ismert képsoraira. Ha nem is ilyen kiélezett és veszélyes körülmények között, de a tisztességes versengés szabályait betartva van módom

hírül adni azt a csodálatos történelmi tényt, hogy hazánk egyik legrangosabb fogathajtó versenyét településünk rendezheti meg.

Talán nem tűnik szerénytelenségnek, hogy a több mint 22 éves versenyeztetési múltunk érdemessé tehet minket arra, hogy az Országos „C” Kategóriás Kettős Fogathajtó Bajnoki Döntőjét mi rendezzük meg. Erre bizalomra szeretnénk is rászolgálni és munkálkodásunkkal maradandó nyomot hagyni a sportág történetében.

A római múltidézéssel kezdtem a köszöntőmet, melynek emlékei városunkban megtekinthetőek. De itt él velünk a népi építészet és paraszti élet csodás hagyatékaként megőrzött tájház, a ritka természeti szépségű Borostyán – tó, a Szent Márton zarándokutat érintő erdő csendes zugában meghúzódó szentkút, a számtalan útszéli keresztünk és szobrunk. Néhai Dr. Lékai László főpapunk szülőföldjét érezzük magukénak azok is, akik csak megállnak csodálni, vagy egy ilyen jeles sportesemény alkalmával vendégeskednek Zalalövőn.

A 15 éves jubileumi évét élő városunk valóban kezd élhetővé válni. Egyre több, a lakossági ellátást javító beruházás valósul meg, miközben gyarapodnak s megújulnak a település közösségi terei, színhelyei. Ilyen többek között a „ Rendezvénytér és Szabadidőpark, mely ezen rangos hazai fogathajtó döntőnek is otthont ad.

Végezetül engedjék meg, hogy a honlapot és városunkat látogató minden kedves érdeklődőnek kívánjak testi-lelki egészséget, hogy még számos közös alkalmat megérhessünk együtt, egymás örömére és sikerére figyelve és vágyva!

Tisztelettel:

Pintér Antal
polgármester